Keresztség

A keresztség az első a szentségek sorában. Bevezet bennünket Isten családjába, az Egyházba, Isten oltalmába helyez. Általa tagjává válunk egy olyan közösségnek, amely Istennel akar élni. A kisbaba szülei szeretnék, hogy gyermekük ennek a családnak a tagja legyen: ezért hozzák el megkereszteltetni.

 

Azonban a keresztségben ennél is többet kap a gyermek: a szentség megóvja őt a sötétség hatalmától, új életet kap Istentől, amelynek a halál sem vet véget. A keresztségben kapott ajándékok hasonlítanak egy maghoz, amelyben minden fontos tápanyag benne van. Viszont szükség van a szülők közreműködésére is ahhoz, hogy ez a mag kicsírázzon, növény váljék belőle, felnövekedjék és megerősödjék.

A gyermek a szülei példáján látja, hogy jó Istennel élni, a rendszeres imádság, a szentmise fontos része a családi időbeosztásnak. Amikor szülei bocsánatot kérnek egymástól és Istentől, amikor együtt imádkoznak örömben és bajban, amikor látja rajtuk, hogy mélyebben meg akarják ismerni és érteni az életük és Isten dolgait, akkor nagy segítséget kap ahhoz, hogy mindez természetes módon az ő életének is részévé váljék.

Felnőttek is jelentkezhetnek keresztségre, ők 1-2 éves előkészület alatt juthatnak el az érdeklődéstől az elköteleződést vállaló hitre.

Mi a keresztség?  

A keresztség a krisztusi (keresztény és nem a kereszt) szóból ered, a keresztség szentsége által tartozunk Krisztushoz. Nagy ajándék: örök életet kapunk benne, Isten gyermekei leszünk, eltörli az áteredő bűnt, befogad az Egyház tagjai közé. A felnőtt keresztelendők addig elkövetett (személyes) bűneit is eltörli. Keresztelő A keresztség szertartásának lényege a vízben történő megmerítés (illetve ennek egyszerűbb formája a vízzel való leöntés), és közben e szavak: „[X.Y.], én megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” A keresztség az első beavató szentség, ez által lépünk be a keresztény életbe, az Egyházba. A keresztség eltörölhetetlen pecsétet tesz az emberre, ezért nem lehet és nem is kell azt megismételni. Minden keresztény egyház keresztsége, amely a fenti formában és szándékkal történik, egymás előtt is érvényes (pl. a reformátusok keresztségét az evangélikusok és katolikusok is elismerik).   Olvasnivaló Egyházi Törvénykönyv (CIC) 849., KEK 1213.

Miért kereszteljük meg a csecsemőket?   

A szülők mindenből a legjobbat akarják megadni gyermeküknek. Szeretnék biztosítani, hogy egészségesen növekedhessen, és boldog legyen az élete. Sok szülő fontosnak tartja, hogy elvigye gyermekét a templomba, és kérje gyermeke megkeresztelését.  Felmerülhet a kérdés, hogy az öntudatlan gyermek hogyan részesülhet ebben az egész életet meghatározó ajándékban?    Már az Apostolok Cselekedeteinek könyve (vö. ApCsel 16, 25-33) utal arra, hogy amikor egy családfő megtért, vele megkeresztelték a házanépét is. A gyermekek, csecsemők megkeresztelése a kezdetektől jelen van a kereszténységben, hiszen egy hívő családban a gyermeket – épp szülei, keresztszülei hite, elkötelezettsége és a nevelésre vonatkozó ígérete alapján – megkeresztelték. Idővel a gyermekkeresztelés került túlsúlyba.  A keresztség szentség, amelyben Isten kegyelme működik, s ehhez nem feltétlenül szükséges a szentséget felvevő értelmi közreműködése. A keresztség által a kisgyermek lehetőséget nyer arra, hogy felnövekedése során Isten kegyelme segítse és vezesse őt.  Az értelmük használatára még el nem jutott kisgyermekek keresztségük előtt természetesen nem részesülnek katekézisben; ezt felcseperedve kapják meg. Sokan úgy gondolják, hogy nem keresztelik meg gyermeküket; mondván, hogy majd nagykorában eldönti, akarja-e vagy sem. Ezzel kimondatlanul is arról tesznek tanúságot, hogy szerintük a keresztény élet nem olyan fontos dolog, mint például az, hogy tudjon beszélni, beilleszkedni a közösségbe vagy írni és olvasni. Hiszen ezekről sem kérdezik meg a gyermeket, mégis megtanítják rá. Sőt minden olyat, amit az életben fontosnak tartanak, átadnak gyermeküknek.   A keresztségre olyan szülők hozzák el gyermekeiket, akiknek fontos, hogy a keresztszülő segítségével keresztény szellemben neveljék őket. Erre tesznek ígéretet a kereszteléskor. Ezért szükséges, hogy ők maguk és a keresztszülő is krisztusi szellemben éljenek.

Miben más a felnőttek keresztelése?  

A kereszténység első századaiban alapvetően felnőtteket, később túlnyomórészt csecsemőket kereszteltek. Manapság ismét sokan fordulnak felnőtt megtérőként az Egyházhoz a keresztséget kérve. A felnőtt keresztelés sajátosságai a következők:      A felnőtt jelölt ugyanazon szentmise keretében részesül a keresztség, a bérmálás és az eucharisztia szentségében. A három szentséget együttesen a beavatás szentségeinek hívjuk.     Felnőtt keresztelésnél nem keresztszülőkről beszélünk (hisz szülői nevelésre itt már nincs se szükség, se mód), hanem kezesről, vagyis egy olyan katolikus keresztényről, aki felelősséget vállal Isten és a közösség előtt a keresztelendőért. Ő támogatja, segíti a felnőtt keresztény életben.     A felnőtt maga válaszol a kérdésekre az Egyház színe előtt, nincs szükség szülei vagy keresztszülei szavára. Ő már tudatosan, saját nevében vállalja a hitet és a hitből fakadó életet.

Mi történik egy keresztelőn? 

A keresztség szentségét általában a plébániatemplomban ünnepeljük. Csak különleges esetben, szükség szerint történik máshol: kórházban, háznál stb. Mi történik egy keresztelőn? A szertartás általában a következőképpen zajlik: 1. A keresztelő a templom kapujában kezdődik, ott fogadja a pap a családot. Megkérdezi a gyermek nevét, elmondja védőszentjét, majd a szülők kérik, hogy gyermeküket kereszteljék meg. A pap kérdésére vállalják, hogy gyermeküket keresztény módon fogják nevelni, vagyis mindent megadnak neki ehhez (imádkozni tanítják, templomba, hittanra kísérik stb.). A keresztszülők megígérik, hogy támogatják a gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében. Az első állomás a befogadással ér véget: a pap és a jelenlévők kis keresztet rajzolnak a gyermek homlokára, jelezvén ezzel, hogy befogadták tágabb közösségükbe, az Egyházba.  2. Az ünneplő közösség az ambóhoz vonul, ahol a Szentírásból hallgatnak meg részletet, majd a pap prédikációban tanít és buzdít Krisztus követésére. Az Egyetemes könyörgésekben a gyermekért, a szülőkért, a keresztszülőkért imádkozunk együtt, majd a Mindenszentek litániájában szólítjuk a szenteket, hogy fogadják és segítsék az Egyház új tagját. Az ambónál végül az áteredő bűn hatalmának megtöréséért imádkozik a pap, majd a rossz elleni védelmül megkeni a gyermeket a keresztelendők olajával.  3. A keresztelőkútnál a pap először a keresztvizet szenteli meg. A nagy szentelő imádságban megemlékezik mindarról a jóról, amit Isten a víz által eddig tett az emberért, majd kéri a Szentlélek leszállását. Amint az ember a magzatvízből születik a világra, úgy most ez a Szentlélekkel eltelt víz szüli majd újjá a gyermeket Isten fiává. A gyermek helyett szülei tesznek hitvallást ősi, párbeszédes formában: háromszor ellene mondanak a Sátánnak, elfordulnak a rossztól, és háromszor hitet tesznek a szentháromságos egy Isten és igazságai mellett. A hitvallás után a szülők megerősítik szándékukat gyermekük keresztelésére, a pap pedig háromszor leönti a gyermek fejét keresztvízzel, közben mondja: „X. Y., én megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” A megkeresztelt gyermek három jelet kap még: illatos olajjal, krizmával keni meg homlokát a pap annak jeléül, hogy királyi, papi, prófétai nép tagja lett (régen őket kenték föl krizmával), majd fehér ruhát helyeznek rá a lélek tisztaságának jeleként, végül a húsvéti gyertyáról meggyújtott kis gyertyát kap, az élő hit szimbólumát.  4. A szentélybe vonul a közösség, hogy ott adjon hálát a keresztségért a miatyánk elimádkozásával. Itt kapják a záró áldást. Az édesanya külön áldást kaphat.

Gyakran föltett kérdések

Ki kérheti a keresztelést? 

1. Kisgyermek keresztelése esetén (a gyermek 7 éves koráig) legalább az egyik szülőnek kell kérnie, de természetesen az a legjobb, ha a szülők egyetértenek ebben a kérdésben. 2. Hétévesnél idősebb gyermek már maga kérheti a keresztség szentségét (jó, ha a szülei támogatják ebben és elkísérik), viszont ilyen esetben nincs szükség szülői beleegyezésre. 3. Felnőtteknek maguknak kell kérniük a keresztséget. Mindhárom esetben megfelelő készület előzi meg a szentség felvételét: kisgyermekeknél a szülőkkel veszi fel a kapcsolatot a plébános, a gyermekek és felnőttek maguk vesznek részt katekézisen, illetve katekumenátuson. 

Mit kell tennem, ha szeretném gyermekemet megkereszteltetni? 

Katolikus keresztelést gyermek keresztelése esetén legalább a szülők egyikének kell kérni, lehetőleg a lakóhely szerint illetékes plébánián, de megfelelő okból kérhetik más plébánián is.  Az Egyház kéri, hogy a szülők, illetve keresztszülők (ha vannak) a keresztelés előtt oktatáson vegyenek részt. (Ez 7 év alatti gyermek keresztelése esetén szükséges.) Ennek során megbeszélik a szertartás menetét is.

Mit tegyek, ha felnőttként keresztelkednék? 

A felnőtteknek a területileg illetékes plébánián kell jelentkezniük, de megfelelő okból kérhetik más plébánián is a keresztséget. Őket személyesen és gondosan készítik fel a szentség vételére és a keresztény életbe való fokozatos bekapcsolódásra. A keresztség kiszolgáltatásával egy időben a felnőttek elsőáldozáshoz járulnak és bérmálkoznak is, vagyis egyszerre részesülnek mindhárom, úgynevezett beavató szentségben.

Milyen feltételei vannak a keresztelésnek? 

Gyermekek

A kereszteléshez szükséges, hogy legalább az egyik szülő vállalja a gyermek katolikus nevelését, melyre a szertartásban komoly ígéretet tesz. Ha a szülők egyike sem katolikus, de mégis katolikus keresztelést kérnek gyermekük számára, meg kell jelölniük olyan személyt, aki a gyermek katolikus nevelését vállalja, és a keresztszülőség feltételeinek megfelel, a gyermekkel azonos településen lakik, és segíteni fogja katolikus nevelését. 

Felnőttek

Felnőtt keresztség esetén szükséges, hogy az illető kinyilvánítsa szándékát a keresztség felvételére, ismerje a hit igazságait és a keresztény kötelezettségeket, a katekumenátus révén legyen kipróbált a keresztény életben, és bánja meg bűneit (vö. CIC 865.kán. 1§). A keresztség előtt meg kell vizsgálni, hogy a jelölt esetleges korábbi nem szentségi házassága rendezhető-e. Felnőttek a keresztelésükkor bérmálkoznak és elsőáldozók is lesznek, tehát részesülnek mind a három, úgynevezett beavató szentségben.

Ki lehet keresztszülő? 

A keresztszülőtől a családok általában baráti támogatást remélnek a gyermek nevelésében, ezért közeli családtagot vagy barátot szoktak erre megkérni Eredeti feladatát tekintve a keresztszülő a hitben támogatja a gyermeket és szüleit. Segíti, hogy megértse a keresztény hit lényegét és hívő felnőtté válhasson. Az egyházjog ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy a keresztszülő legyen hitét gyakorló katolikus, aki már volt elsőáldozó és bérmálkozott. Bővebben (vö. CIC 872-874. kán.) Ez az oka annak, hogy a plébános meggyőződik róla, hogy a család által javasolt ember alkalmas-e a feladatra. Gyakran előfordul, hogy a szülők olyan valakire gondolnak, aki nem felel meg a keresztszülői kívánalmaknak. Ilyenkor a kiválasztott személy a keresztség tanújaként állhat a gyermek mellett a kereszteléskor, de keresniük kell egy alkalmas keresztszülőt is.  Felnőtt keresztelésnél nem keresztszülőkről beszélünk (hisz szülői nevelésre itt már nincs se szükség, se mód), hanem kezesről, vagyis egy olyan katolikus keresztényről, aki felelősséget vállal Isten és a közösség előtt a keresztelendőért. Ő támogatja, segíti a felnőtt keresztény életben.

Hogyan lehetek jó keresztszülő? 

A keresztszülői tisztség célja, hogy segítse a megkereszteltet, illetve szüleit a keresztény élet gyakorlásában. A jó keresztszülő törekszik arra, hogy keresztgyermeke számára is vonzó keresztény életet éljen, valamint rendszeresen imádkozzék érte. Jó, ha minél rendszeresebb és személyes kapcsolatban van a szülőkkel és a gyermekkel is.  Felnőtt keresztség esetén a kezes végigkíséri a jelöltet a katekumenátus állomásain, imádkozik érte és emberileg is támogatja őt. A keresztszülő később is kíséri őt a keresztény életben.

Kell-e fizetnem a keresztelésért? 

A keresztelés teljesen ingyenes. Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a keresztelő papnak vagy akár magának a templomnak  önkéntes, szabadon meghatározott összegű adományt adjanak.

A keresztségben mindnyájan egyek vagyunk?

„Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,27–28)  Jézus utolsó parancsként ezt adta apostolainak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” (Mt 28,19).  Az egyháztörténelem során az emberi bűn, a hit és a Szentírás értelmezése körüli viták a keresztények között megoszlásokat eredményeztek. Csoportokra szakadtak, elítélték egymást, sőt, nem egyszer egymás keresztségét sem ismerték el érvényesnek.  Ne feledjük azonban, hogy minden emberi megoszlás ellenére egy Isten van, egy Jézus Krisztus, egy evangélium, ahogy egy a hit is, amelyet megvallunk a Hiszekegyben. Napjainkban az egymástól elválasztó különbségek hangsúlyozása helyett inkább azt keressük, ami közös, hiszen mindnyájan az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében részesültünk a keresztségben.  Lehet, hogy az egyházi élet egyes területein másképp cselekszünk, hitünket eltérő módon fejtjük ki és tanítjuk egyes kérdésekben, a lényeg azonban azonos. A keresztség ebbe a közös alapba vezet be, ehhez a középponthoz köt minket – ahogyan Krisztus is egy és egyetlen Egyházat alapított, amely minden felekezetiség ellenére őrzi az egy hit gyökerét. Így a keresztség, bárki szolgáltatja is ki, ha a Szentháromság nevében, Jézus Krisztus hitében és vízzel való leöntéssel történik, érvényes. Ma is áll, amit Szent Pál a korai széthúzások idején megfogalmazott: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4,5).

KERESZTSÉG SZENTSÉGE – KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA

1213 A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja (vitae spiritualis ianua) és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének: [4] „Így történik, hogy helyesen és találóan határozzuk meg a keresztséget úgy, hogy a víz által és a szóban az újjászületés szentsége.” [5]

I. Hogyan nevezzük ezt a szentséget?

1214 Nevezik latinul baptismusnak szertartásának központi mozzanata alapján: a baptisare ige (a görög baptizein szóból) ugyanis azt jelenti, `alámeríteni’, ‘bemeríteni’; az „alámerítés” a vízbe a katekumen eltemetését jelzi Krisztus halálába, ahonnan a Vele való föltámadással [6] mint „új teremtmény” (2Kor 5,17; Gal 6,15) merül föl.

1215 Ezt a szentséget „a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjé”-nek (Tit 3,5) is nevezik, mert jelzi és megvalósítja azt a vízből és Szentlélekből történő születést, amely nélkül senki „nem mehet be Isten országába” (Jn 3,5).

1216 „E fürdőt megvilágosodásnak is nevezik, mely lélekben megvilágosítja azokat, akik részesei ennek a (katekétikus) tanításnak.” [7] A megkeresztelt ember, amikor a keresztségben megkapja az Igét, aki „az igaz világosság, mely megvilágosít minden embert” (Jn 1,9), miután „megvilágosodott”, [8] maga is a „világosság fia”, [9] és „világosság” (Ef 5,8) lesz:

Isten adományai közül a keresztség a legszebb és legcsodálatosabb. (…) A következő nevekkel illetjük: ajándék, kegyelem, kenet, megvilágosodás, romolhatatlanság köntöse, újjászületés fürdője, pecsét és minden más, ami igazán érték. Ajándék, mert azok kapják, akik semmit sem hoznak magukkal; kegyelem, mert a bűnösök kapják; baptismus, mert a bűnök elmerülnek a vízben; kenet, mert szent és királyi (mint azok, akiket fölkentek); megvilágosítás, hiszen ragyogó fény; köntös, mert eltakarja szégyenünket; fürdő, mert megmosdat; pecsét, mert megőriz bennünket és Isten uralmának jele. [10]

II. A keresztség az üdvösség rendjében

A KERESZTSÉG ELŐKÉPEI AZ ÓSZÖVETSÉGBEN

1217 A húsvéti vigília liturgiájában, a keresztvíz megszentelése során az Egyház ünnepélyesen megemlékezik az üdvtörténet nagy eseményeiről, melyek már előképei voltak a keresztség misztériumának:

„Istenünk, a te láthatatlan hatalmad az emberek üdvösségére látható jelek által működik. A vizet sokféleképpen készítetted elő, hogy a keresztség kegyelmét jelezze.” [11]

1218 A világ kezdete óta a víz, ez az alázatos és csodálatos teremtmény az élet és a termékenység forrása. A vizet a Szentírás Isten Lelkének hatása alatt látja, aki mintegy „belévetette magát”: [12]

„Istenünk, kinek Lelke a teremtés kezdetén a vizek fölött lebegett, hogy a víz természete már akkor megszentelő erőt foganjon.” [13]

1219 Az Egyház Noé bárkájában a keresztség általi üdvösség előképét látta. A bárkában valójában „kevesen, azaz nyolc lélek menekült meg a víz által” (1Pt 3,20):

„Magában a vízözön kiárasztásában jelezte az újjászületést, hogy egy és ugyanazon elem misztériumával legyen vége a víciumoknak és kezdete az erényeknek.” [14]

1220 Amennyiben a forrás vize az élet szimbóluma, annyiban a tenger vize a halál szimbóluma. Ezért lehetett a kereszt misztériumának előképe a víz. E szimbolikus jelentés miatt a keresztség közösséget jelez Krisztus halálával.

1221 Főként a Vörös-tengeren való átkelés, Izrael igazi szabadulása az egyiptomi rabszolgaságból hirdeti a keresztség által végrehajtott szabadítást:

„Ábrahám fiait száraz lábbal vitted át a Vörös-tengeren, hogy a fáraó rabszolgaságából kiszabadított nép a megkereszteltek népének előképe legyen.” [15]

1222 Végül a keresztség előképe a Jordánon való átkelés is, mely által Isten népe az Ábrahám utódainak ígért földet — mely az örök élet képe — ajándékba kapta. Ennek a boldog örökségnek az ígérete az Újszövetségben teljesedik be.

KRISZTUS KERESZTSÉGE

1223 Az Ószövetség minden előképe Jézus Krisztusban beteljesedett. Ő a nyilvános életét az után kezdte meg, hogy Keresztelő Szent Jánossal megkereszteltette magát a Jordánban, [16] és föltámadása után ezt a küldetést adta az Apostoloknak: „Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzetet megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítván őket megtartani mindazt, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19–20). [17]

1224 A mi Urunk önként vetette alá magát János keresztségének, ami a bűnösöknek volt szánva, hogy beteljesítse a teljes igazságot. [18] Jézusnak ez a gesztusa „kiüresítésének” [19] megnyilvánulása. A Lélek, aki az első teremtés vizei fölött lebegett, ekkor az új teremtésre utalva leszáll Krisztusra, és az Atya Jézust „szeretett Fiának” nyilvánítja. [20]

1225 Krisztus a maga húsvétjában minden ember számára megnyitotta a keresztség forrásait. Valójában már korábban úgy beszélt szenvedéséről, melyet Jeruzsálemben kellett elszenvednie, mint „keresztségről”, mellyel meg kell keresztelkednie. [21] A vér és a víz, ami a megfeszített Jézus megnyitott oldalából folyt ki, [22] a keresztség és az Eucharisztia, az új élet szentségeinek előképei: [23] ettől kezdve lehetséges „vízből és Szentlélekből” születni az Isten országába való bemenetelre (Jn 3,5).

„Nézd csak, hol lettél megkeresztelve, honnan való a keresztség, ha nem Krisztus keresztjéből, Krisztus halálából. Itt van az egész misztérium, hogy érted szenvedett. Benne leszel megváltva, benne fogsz üdvözülni.” [24]

A KERESZTSÉG AZ EGYHÁZBAN

1226 Az Egyház Pünkösd napjától kezdve ünnepelte és kiszolgáltatta a szent keresztséget. Szent Péter így beszélt a sokasághoz, melyet prédikációja a szíve mélyén érintett meg: „Tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,38). Az Apostol és munkatársai a keresztséget mindazoknak fölajánlják, akik hisznek Jézusban: zsidóknak, istenfélőknek, pogányoknak. [25] A keresztség mindig a hithez kötötten jelenik meg: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz te és a házad népe!” — mondja Szent Pál börtönőrének Filippiben. Az elbeszélés így folytatódik: „azonnal megkeresztelkedett hozzátartozóival együtt” (ApCsel 16,31–33).

1227 Szent Pál apostol szerint a hívő ember a keresztség révén közösségre lép Krisztus halálával; vele együtt eltemetik és vele együtt föltámad:

„Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből föltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk” (Róm 6,3–4). [26]

A megkereszteltek „Krisztust öltötték magukra”. [27] A keresztség a Szentlélek által fürdő, mely megtisztít, megszentel és megigazulttá tesz. [28]

1228 A keresztség tehát vízfürdő, melyben Isten igéjének „romolhatatlan magva” létrehozza elevenítő hatását. [29] Szent Ágoston mondja a keresztségről: „A szó az elemhez járul és szentséggé lesz”. [30]

III. Hogyan ünnepeljük a keresztség szentségét?

A KERESZTÉNY BEAVATÁS

1229 Az Apostolok korától kezdve kereszténnyé egy fokozatos út és beavatás által váltak az emberek. Ezt az utat gyorsabban vagy lassan lehet végigjárni. Néhány lényeges elemet azonban mindig magában foglal: az igehirdetést, az Evangélium megtérésre vonzó elfogadását, a hitvallást, a keresztséget, a Szentlélek kiáradását és az eucharisztikus közösséghez járulást.

1230 Ez a beavatás a századok folyamán a körülményeknek megfelelően sokat változott. Az Egyház első századaiban a keresztény beavatás hosszadalmassá vált, hosszú katekumenátusi idő és az előkészület útját liturgikusan jelző előkészítő szertartások vezettek végül a keresztény beavatás szentségeinek ünnepléséhez.

1231 Amikor a gyermekkeresztség lett a keresztség szentségének általános formája, az ünnep egyetlen cselekménnyé vált, mely a keresztény beavatást megelőző fokozatokat nagyon lerövidítve foglalja magában. Természetének megfelelően a gyermekkeresztség keresztség utáni katekumenátust igényel. Nem csupán a keresztséget követő oktatás szükségességéről van szó, hanem a keresztség kegyelmének kibontakoztatásáról a személy fejlődésében. Itt van a hitoktatás sajátos helye.

1232 A II. Vatikáni Zsinat a latin Egyház számára visszaállította a „felnőttek többlépcsős katekumenátusát”, [31] melynek szertartása az Ordo initiationis christianae adultorum (1972) c. kiadványban található. A zsinat egyébként megengedte, hogy „a missziós területeken az egyes népeknél szokásos beavatási szertartások közül a keresztény hagyomány mellé azokat is bevegyék, amelyek összeegyeztethetők a keresztény szertartással”. [32]

1233 Manapság minden latin és keleti szertartásban a felnőttek keresztény beavatása a katekumenátusba való belépésükkel kezdődik, és csúcspontját a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia három szentségének egyszerre történő ünneplésében éri el. [33] A keleti szertartásokban a gyermekek keresztény beavatása a keresztséggel kezdődik, és azonnal követi a bérmálás és az elsőáldozás. Ezzel szemben a római szertartásban a keresztség után évekig tartó hitoktatást követően kapják a bérmálást és az Eucharisztiát, mely keresztény beavatásuk csúcspontja. [34]

A KERESZTSÉG MÜSZTAGÓGIÁJA

1234 A keresztség szentségének értelme és kegyelme világosan megmutatkozik ünneplésének szertartásaiban. Azok a hívők, akik e szertartás mozdulatait és szavait figyelmes részvétellel követik, beavatást nyernek abba a gazdagságba, melyet ez a szentség minden újonnan megkeresztelt számára jelez és létrehoz.

1235 A kereszt jele a szertartás kezdetén Krisztus pecsétjét jelzi azon, aki hamarosan hozzá fog tartozni, és a megváltás kegyelmét jelzi, melyet Krisztus a keresztje által szerzett nekünk.

1236 Isten Igéjének hirdetése a jelölteknek és az összegyűlteknek megvilágítja a kinyilatkoztatott igazságot, és fölkelti a hit válaszát, ami nem választható el a keresztségtől. A keresztség egész különleges módon „a hit szentsége”, mert szentségi ajtó a hit életébe.

1237 Mivel a keresztség szabadulást jelent a bűntől és bujtogatójától, az ördögtől, a jelölt fölött egy (vagy több) ördögűzést végeznek. Megkenik a keresztelendők olajával, vagy a keresztelő ráteszi a kezét, ő maga pedig kifejezetten ellene mond a Sátánnak. Így fölkészülve megvallhatja az Egyház hitét, melyre a keresztség által „rábízzák”. [35]

1238 A keresztvizet egy lélekhívó imádsággal (epiklézissel) a keresztelés szertartásában vagy húsvét vigíliáján szentelik meg. Az Egyház kéri Istentől, hogy Fia által a Szentlélek ereje szálljon le erre a vízre, hogy akik benne megkeresztelkednek, „vízből és Lélekből” szülessenek meg (Jn 3,5).

1239 Ezután következik a szentség lényegi szertartása: a tulajdonképpeni keresztelés, mely a Krisztus húsvéti misztériumához való hasonulással jelzi és létrehozza a bűnnek való meghalást és a Szentháromság életébe való bemenetelt. A keresztelés legkifejezőbb formája a keresztvízbe történő háromszoros alámerítés. De már az őskeresztény kortól kiszolgáltatható a keresztség a keresztelendő fejének háromszori, vízzel történő leöntésével.

1240 A latin Egyházban e háromszoros leöntést a keresztelő e szavai kísérik: „N., én megkeresztellek téged az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében.” A keleti liturgiákban a kelet felé fordult katekumennak mondja a pap: „Isten szolgája, N., megkereszteltetik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”, és miközben kimondja a Szentháromság személyeit, háromszor alámeríti a vízbe és kiemeli őt.

1241 A megkenés a szent krizmával, a püspök által megszentelt jó illatú olajjal az újonnan megkeresztelt számára a Szentlélek ajándékát jelenti. Kereszténnyé, azaz a Szentlélektől „fölkentté” vált, tagja lett Krisztusnak, aki fölkent Pap, Próféta és Király. [36]

1242 A keleti egyházak liturgiájában a keresztség utáni megkenés a krizmáció (bérmálás) szentsége. A római liturgiában előre jelzi azt a szent krizmával való fölkenést, melyet majd a püspök fog kiszolgáltatni: a bérmálás szentségét, mely a keresztségi fölkenést mintegy „megerősíti” és tökéletesíti.

1243 A fehér ruha szimbolikusan jelzi, hogy a megkeresztelt Krisztust öltötte magára, [37] Krisztussal együtt föltámadott. A húsvéti gyertyáról meggyújtott keresztelési gyertya azt jelenti, hogy Krisztus megvilágosította a megkereszteltet. Krisztusban a megkereszteltek „a világ világossága” (Mt 5,14). [38] Az újonnan megkeresztelt az egyszülött Fiúban most már Isten gyermeke. Elmondhatja Isten gyermekeinek imádságát: a Miatyánkot.

1244 Az első áldozás. Az új keresztényt, miután Isten gyermeke lett és menyegzői ruhába öltözött, bebocsátják a „Bárány menyegzői lakomájára”, és megkapja az új élet eledelét, Krisztus testét és vérét. A keleti egyházak elevenen őrzik a keresztény beavatás egységét azáltal, hogy a szentáldozást minden újonnan megkereszteltnek és megbérmáltnak, még a csecsemőknek is kiszolgáltatják, emlékezvén az Úr szavára: „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket, ne akadályozzátok őket!” (Mk 10,14). A latin Egyház a szentáldozáshoz járulást azoknak tartja fönn, akik elérik az értelem használatának korát, de a keresztség Eucharisztiára nyitottságát azzal fejezi ki, hogy az újonnan megkeresztelt csecsemőt a Miatyánk elimádkozására az oltárhoz viszi.

1245 A keresztelés szertartását ünnepélyes áldás zárja be. Újszülött keresztelésekor az anya megáldásának különleges jelentősége van.

IV. Ki veheti föl a keresztséget?

1246 „A keresztség fölvételére alkalmasak mindazok, de csak azok, akik még nincsenek megkeresztelve.” [39]

A FELNŐTTEK KERESZTSÉGE

1247 A felnőttkeresztség az Egyház kezdetei óta ott a leggyakoribb, ahol az evangélium hirdetése újkeletű. Ilyenkor nagyon fontos szerepe van a katekumenátusnak (a keresztségre való előkészületnek), melynek mint a hitbe és a keresztény életbe való bevezetésnek elő kell készítenie az embert Isten ajándékának fogadására a keresztségben, a bérmálásban és az Eucharisztiában.

1248 A katekumenátus azaz a katekumenok képzésének célja az, hogy lehetővé tegye számukra, hogy válaszolva az isteni kezdeményezésre, és valamilyen egyházi közösséggel egységben megérleljék megtérésüket és hitüket. Az „egész keresztény életet” átfogó oktatásról van tehát szó, „mellyel a tanítványok kapcsolatba kerülnek Krisztussal, a Mesterükkel. A katekumenokat tehát megfelelő módon be kell vezetni az üdvösség misztériumába; és az evangéliumi erkölcsök gyakorlásával és meghatározott időközökben egymást követő szertartásokkal vezessék be őket Isten népe hívő, liturgikus életébe és szeretetgyakorlataiba.” [40]

1249 A katekumenok „már kapcsolatban állnak az Egyházzal, már Krisztus házanépe, s nemritkán már a hit, a remény és a szeretet életét élik”. [41] „Az Anyaszentegyház pedig már övéiként szereti őket és gondoskodik róluk.” [42]

A GYERMEKEK KERESZTSÉGE

1250 Mivel bukott természettel és az áteredő bűntől megszeplősítve születtek, a kisgyermekek is rászorulnak az új születésre a keresztségben, [43] hogy kiszabaduljanak a sötétség hatalmából és átvitessenek Isten gyermekei szabadságának országába, [44] ahová minden ember meghívást kap. A gyermekkeresztségben különösen is világosan látható az üdvösség kegyelmének teljes ingyenessége. Az Egyház és a szülők megtagadnák a gyermektől az Isten gyermekévé válás fölbecsülhetetlen kegyelmét, ha nem hamarosan a születés után gondoskodnának a keresztelésről. [45]

1251 A keresztény szülők ismerjék el, hogy ez a szokás megfelel feladatuknak, hogy az Isten által rájuk bízott életet támogassák. [46]

1252 Az Egyház ősi hagyománya, hogy kisgyermekeket keresztel. A 2. századtól erre kifejezett bizonyítékok vannak, de valószínű, hogy már az apostoli igehirdetés kezdetén, amikor egész „házak” megkeresztelkedtek, [47] a gyermekeket is megkeresztelték. [48]

HIT ÉS KERESZTSÉG

1253 A keresztség a hit szentsége. [49] A hitnek szüksége van a hívők közösségére. Minden hívő csak az Egyház hitében tud hinni. A hitnek azonban, ami a keresztséghez szükséges, nem kell tökéletesnek és érettnek lennie; elég a csíra, amelynek ki kell bontakoznia. A keresztelendőtől vagy a keresztszülőjétől megkérdezik: „Mit kérsz Isten Egyházától?” És ő felel: „A hitet!”

1254 A hitnek minden megkereszteltben, akár gyermek, akár felnőtt, a keresztség után növekednie kell. Ezért az Egyház minden évben a húsvéti vigíliában megújítja a keresztségi fogadalmakat. A keresztségi előkészület ugyanis csak az új élet küszöbéhez vezet el. A keresztség a Krisztusban való új élet forrása, melyből az egész keresztény élet fakad.

1255 Ahhoz, hogy a keresztségi kegyelem kibontakozhassék, nagyon fontos a szülők segítsége. Ebben szerepe van a keresztapáknak és keresztanyáknak, akiknek jó hívőknek kell lenniük, alkalmasnak és fölkészültnek arra, hogy az újonnan megkeresztelt kisgyermeket vagy felnőttet kísérjék a keresztény élet útján. [50] Feladatuk igazi egyházi szolgálat, officium. [51] A keresztségi kegyelem megőrzéséért és kibontakozásáért az egész egyházi közösség is felelős.

V. Ki keresztelhet?

1256 A keresztség rendes kiszolgáltatója a püspök és a pap, valamint a latin Egyházban a diákonus is. [52] „Szükség esetén bárki, még a meg nem keresztelt ember is keresztelhet [53] a szentháromságos keresztelési formulát alkalmazva.” A megkívánt szándék azonban az, hogy azt akarja tenni, amit az Egyház a kereszteléskor tesz. E lehetőség alapját az Egyház Isten mindenkire vonatkozó üdvözítő akaratában [54] és abban látja, hogy a keresztség feltétlenül szükséges [55] az üdvösséghez.

VI. A keresztség szükségessége

1257 Maga az Úr mondja, hogy a keresztség szükséges az üdvösséghez. [56] Ezért adta tanítványainak a feladatot, hogy hirdessék az evangéliumot és kereszteljenek meg minden népet. [57] A keresztség szükséges az üdvösséghez azoknak az embereknek, akiknek hirdették az evangéliumot és lehetőségük van arra, hogy kérjék a szentséget. [58] Az Egyház a keresztségen kívül nem ismer más olyan eszközt, amellyel biztosítani lehet az örök boldogságra eljutást; ezért tiltja, hogy elhanyagolják a küldetést, melyet az Úrtól kapott arra, hogy akik csak megkeresztelhetők, azokat hozzásegítse a „vízből és Lélekből való újjászületésre”. Isten az üdvösséget a keresztség szentségéhez kötötte, de Ő maga nincs a szentségeihez kötve.

1258 Az Egyház a kezdettől fogva szilárdan meg van győződve arról, hogy azok az emberek, akik a hitért halnak meg anélkül, hogy meg lennének keresztelve, a Krisztusért és a Krisztussal elszenvedett halálukkal megkeresztelkednek. E vérkeresztség, miként a vágykeresztség is, meghozza a keresztség gyümölcseit, anélkül hogy szentség lenne.

1259 A katekumenoknak, akik a keresztség előtt halnak meg, a keresztség kifejezett vágya, a bűneik fölötti bánat és a szeretet biztosítja azt az üdvösséget, amit nem tudtak a szentség által fogadni.

1260 „Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy — csak Isten előtt ismert módon — csatlakozzon e húsvéti misztériumhoz.” [59] Minden ember, aki Krisztus evangéliumának és az ő Egyházának ismerete nélkül keresi az igazságot és teszi Isten akaratát úgy, ahogyan azt ismeri, üdvözülhet. Föltételezhetjük, hogy az ilyen emberek kifejezetten kívánták volna a keresztséget, ha annak szükséges voltáról tudomást szereztek volna.

1261 Ami a keresztség nélkül meghalt gyermekeket illeti, az Egyház csak Isten irgalmasságára tudja őket bízni, amint ezt meg is teszi a megfelelő temetési szertartásban. A minden ember üdvösségét akaró Isten végtelen irgalmassága és Jézus gyöngédsége a gyermekek iránt, mely azt mondatta vele: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, ne akadályozzátok őket” (Mk 10,14), följogosít bennünket a reményre, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekek számára is van út az üdvösségre. Az Egyház nyomatékosan kéri a szülőket, ne akadályozzák a gyermekeket abban, hogy a szent keresztség ajándéka által Krisztushoz jöjjenek.

VII. A keresztségi kegyelem

1262 A keresztség különböző hatásait a szentségi szertartás látható elemei jelzik. A vízbe való alámerítés szimbolikusan utal a halálra és a tisztulásra, ugyanakkor a megújulásra és újjászületésre is. A két fő hatás tehát a bűnöktől való megtisztulás és a Szentlélekben való új születés. [60]

A BŰNÖK BOCSÁNATÁRA …

1263 A keresztség által az összes bűnök eltöröltetnek, az áteredő bűn és minden személyes bűn, illetve a bűnökért járó összes büntetések. [61] Azokban, akik újjászülettek, nem marad semmi, ami akadályozhatná őket az Isten országába való belépésben; sem Ádám bűne, sem a személyes bűnök, sem a bűn következményei, melyek közül a legsúlyosabb az Istentől való elszakadás.

1264 A megkeresztelt emberben mégis megmaradnak a bűnnek ideigtartó bizonyos következményei, mint a szenvedés, a betegség, a halál, az élettel együttjáró gyöngeségek, például jellemhibák stb., valamint a bűnre való hajlandóság, amit a hagyomány concupiscentiának (`bűnös vágy’) vagy képszerűen fomes peccatinak (`a bűn taplójának’) nevez. Mivel a concupiscentia „a harc érdekében maradt meg, azoknak, akik nem egyeznek bele és Jézus Krisztus kegyelmével férfiasan ellenállnak, nem tud ártani, sőt, aki »szabályszerűen küzd, elnyeri a koronát« (2Tim 2,5)”. [62]

„ÚJ TEREMTMÉNY”

1265 A keresztség nem csupán megtisztít minden bűntől, hanem az újonnan megkereszteltet „új teremtménnyé” teszi , [63] Isten fogadott fiává; [64] aki „az isteni természet részese”, [65] Krisztus tagja [66] és „társörökös” Vele [67] és a „Szentlélek temploma” lett. [68]

1266 A legszentebb Szentháromság a megkereszteltnek a megszentelő kegyelmet, a megigazulás kegyelmét adja:

  • ami az isteni erények által képessé teszi arra, hogy Istenben higgyen, Benne reméljen és Őt szeresse;
  • a Szentlélek ajándékai által lehetővé teszi számára, hogy a Szentlélek irányítása alatt éljen és cselekedjék;
  • az erkölcsi erények által képessé teszi arra, hogy a jóban növekedjék.

Így a keresztény ember természetfölötti életének egész organizmusa a szent keresztségben gyökerezik.

AZ EGYHÁZBA, KRISZTUS TESTÉBE ÉPÜLVE

1267 A keresztség Krisztus testének tagjaivá tesz bennünket. „Emiatt (…) tagjai vagyunk egymásnak” (Ef 4,25). A keresztség beépít az Egyházba. A keresztkútból születik Isten egyedülálló újszövetségi népe, mely a nemzetek, kultúrák, népek és nemek természetes és emberi határait fölülmúlja: „Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel” (1Kor 12,13).

1268 A megkereszteltek „élő kövekké” lesznek, hogy „lelki házzá” és „szent papsággá” épüljenek (1Pt 2,5). A keresztség által részesednek Krisztus papságában, prófétai és királyi küldetésében. „Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép, hogy annak dicsőségét hirdessék, aki a sötétségből meghívta (őket) csodálatos világosságára” (1Pt 2,9). A keresztség részt ad a hívők általános papságában.

1269 A megkeresztelt ember, mivel az Egyház tagjává lett, már nem önmagáé, [69] hanem ahhoz tartozik, aki érte meghalt és föltámadott. [70] Arra kap meghívást, hogy az Egyház közösségében rendelje alá önmagát másoknak, [71] nekik szolgáljon, [72] s az Egyház elöljárói iránt „engedelmes és tanulékony” legyen, [73] tisztelje és szeresse őket. [74] Miként a keresztség felelősségek és kötelezettségek forrása, úgy a megkeresztelt embernek jogai is vannak az Egyházban: a szentségek vételéhez, az Isten igéjével való táplálkozáshoz és ahhoz, hogy az Egyház lelki segítséggel támogassa. [75]

1270 A megkeresztelteknek, „miután Isten fiaivá újjászülettek, a hitet, melyet Istentől az Egyház által kaptak, az emberek előtt meg kell vallaniuk”, [76] és részt kell venniük Isten népének apostoli és missziós tevékenységében. [77]

A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉNEK SZENTSÉGI KÖTELÉKE

1271 A keresztség a közösség alapja az összes keresztény között, azok tekintetében is, akik még nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal: „Akik hisznek Krisztusban és szabályszerűen részesültek a keresztség szentségében, már bizonyos — jóllehet nem tökéletes — közösségbe kerültek a katolikus Egyházzal. (…) Mindazonáltal akik a keresztségben megigazultak a hitből, Krisztus testének lettek tagjai, jogosan ékesíti tehát őket a keresztény név, s a katolikus Egyház gyermekei méltán ismerik el őket testvéreiknek az Úrban.” [78] „A keresztség tehát az egység szentségi köteléke mindazok között, akik általa újjászülettek.” [79]

ELTÖRÖLHETETLEN LELKI PECSÉT …

1272 A megkeresztelt ember, mivel a keresztség által Krisztus tagjává vált, hasonlóvá vált Krisztushoz. [80] A keresztség a keresztényt eltörölhetetlen lelki pecséttel (characterrel) jelöli meg, ami annak jele, hogy Krisztushoz tartozik. E jelet semmiféle bűn ki nem törölheti, még akkor sem, ha a bűn megakadályozza, hogy a keresztség az üdvösség gyümölcseit teremje. [81] Az egyszer s mindenkorra kiszolgáltatott keresztséget nem lehet megismételni.

1273 A keresztség révén az Egyházba beépült hívők szentségi karaktert kaptak, mely a keresztény vallásos kultuszra szenteli őket. [82] A keresztségi pecsét a keresztényeket alkalmassá teszi és kötelezi egyrészt arra, hogy Istennek szolgáljanak az Egyház szent liturgiájában való eleven részvétellel, másrészt keresztségi papságuk gyakorlására a szent és a szeretetben tevékeny élet tanúságtételével. [83]

1274 Az „Úr karaktere” [84] pecsét, amellyel a Szentlélek jelölt meg minket „a megváltás napjára” (Ef 4,30). [85] „A keresztség az örök élet pecsétje.” [86] A hívő, aki mindvégig „megőrzi a pecsétet”, azaz hű marad a keresztség követelményeihez, a „hit jelével” [87] halhat meg, keresztsége hitével, Isten boldogító látásának — ami a hit beteljesedése — várásában és a föltámadás reményében.

Összefoglalás

1275 A keresztény beavatás három szentség együttesével valósul meg: a keresztség által, ami az új élet kezdete; a bérmálás által, ami ennek az életnek a megerősítése; és az Eucharisztia által, ami Krisztus testével és vérével táplálja a tanítványt, hogy Mesteréhez hasonlóvá alakuljon.

1276 „Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzetet megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítván őket megtartani mindazt, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19–20).

1277 A keresztség új életre születés Krisztusban. Az Ő akarata szerint szükséges az üdvösséghez, éppen úgy, mint az Egyház, melybe a keresztség bevezet.

1278 A keresztség lényegi szertartása a keresztelendő alámerítése vízbe, vagy a víz fejére öntése a Szentháromság, azaz az Atya, és a Fiú és a Szentlélek segítségül hívása közben.

1279 A keresztség gyümölcse, más szóval a keresztségi kegyelem gazdag valóság, mely magában foglalja az áteredő bűn és minden személyes bűn eltörlését; az új életre születést, mely által az ember az Atya fogadott gyermeke, Krisztus tagja és a Szentlélek temploma lesz. Egyidejűleg a megkeresztelt betestesül Krisztus testébe és részese lesz Krisztus papságának.

1280 A keresztség a lélekbe eltörölhetetlen lelki jelet nyom, karaktert, mely a megkeresztelt embert a keresztény vallás kultuszára szenteli föl. A karakter miatt a keresztség megismételhetetlen. [88]

1281 Akik a hitért szenvednek halált, a katekumenok és minden ember, aki a kegyelem hatására, anélkül, hogy ismerné az Egyházat, Istent őszintén keresi és teljesíteni akarja az Ő akaratát, üdvözülhet akkor is, ha nem részesült a keresztségben. [89]

1282 A legősibb időktől fogva csecsemőket is keresztelünk, mert a keresztség Isten kegyelme és ajándéka, mely nem tételez föl emberi érdemeket; a csecsemőket az Egyház hitében keresztelik meg. A keresztény életbe való belépés utat nyit az igazi szabadságra.

1283 A keresztség nélkül meghalt kisgyermekekre vonatkozóan az Egyház liturgiája arra buzdít, hogy bízzunk az isteni irgalmasságban és imádkozzunk üdvösségükért.

1284 Szükség esetén bárki keresztelhet, csak legyen az a szándéka, hogy azt teszi, amit az Egyház tesz, és a keresztelendő fejére vizet öntve mondja: „N. (név) Én téged megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Jegyzetek:

[4] Vö. Firenzei Zsinat: Decretum pro Armenis: DS 1314; CIC 204, 1. §; 849; CCEO 675. 1. § 
[5] Római Katekizmus 2, 2, 5. Kiad. P. Rodríguez (Vatikán–Pamplona, 1989.) 179. 
[6] Vö. Róm 6,3–4; Kol 2,12. 
[7] Szent Jusztinosz: Apologia 1, 61: CA 1, 168 (PG 6, 421). 
[8] Vö. Zsid 10,32. 
[9] Vö. 1Tesz 5,5. 
[10] Nazianzi Szent Gergely: Oratio 40, 3, 4: SC 358, 202–204 (PG 36, 361–364). 
[11] Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273. 
[12] Vö. Ter 1,2. 
[13] Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273. 
[14] Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273. 
[15] Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273. 
[16] Vö. Mt 3,13. 
[17] Vö. Mk 16,15–16. 
[18] Vö. Mt 3,15. 
[19] Vö. Fil 2,7. 
[20] Vö. Mt 3,16–17. 
[21] Vö. Mk 10,38; Lk 12,50. 
[22] Vö. Jn 19,34. 
[23] Vö. 1Jn 5,6–8. 
[24] Szent Ambrus: De sacramentis 2, 2, 6: CSEL 73, 27–28 (PL 16, 425–426) 
[25] Vö. ApCsel 2,41; 8,12–13; 10,48; 16,15. 
[26] Vö. Kol 2,12. 
[27] Vö. Gal 3,27. 
[28] Vö. 1Kor 6,11; 12,13. 
[29] Vö. 1Pt 1,23; Ef 5,26. 
[30] Szent Ágoston: In Iohannis evangelium tractatus 80, 3: CCL 36, 529 (PL 35, 1840). 
[31] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 64. 
[32] II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 65; vö. 37–40. 
[33] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 13; CIC 851, 865–866. 
[34] Vö. CIC 851, 868. 
[35] Vö. Róm 6,17. 
[36] Ordo baptismi parvulorum 62. 
[37] Vö. Gal 3,27. 
[38] Vö. Fil 2,15. 
[39] CIC 864; CCEO 679. 
[40] II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 14; vö. Ordo initiationis christianae adultorum. Praenotanda 19. (1972) 11; uaz De tempore catechumenatus eiusque ritibus 98. 
[41] II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 14. 
[42] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 14; vö. CIC 206, 788. 
[43] Vö. Trienti Zsinat, 5. sessio: Decretum de peccato originali 4, DS 1514. 
[44] Vö. Kol 1,12–14. 
[45] Vö. CIC 867; CCEO 686, 1. § 
[46] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció 48; CIC 764, 2. §; 1136. 
[47] Vö. ApCsel 16,15.33; 18,8; 1Kor 1,16. 
[48] Sacra Congregatio pro Doctrina Fidei: Pastoralis actio intsrukció 4: AAS 72 (1980), 1139. 
[49] Vö. Mk 16,16. 
[50] Vö. CIC 872–874. 
[51] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 67. 
[52] Vö. CIC 861, 1. §; CCEO 677, 1. § 
[53] Vö. CIC 861, 2. § 
[54] Vö. 1Tim 2,4. 
[55] Vö. Mk 16,16. 
[56] Vö. Jn 3,5. 
[57] Vö. Mt 28,20; vö. Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramento Baptismi, 5: DS 1618; II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 5. 
[58] Vö. Mk 16,16. 
[59] II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 7. 
[60] Vö. ApCsel 2,38; Jn 3,5. 
[61] Vö. Firenzei Zsinat: Decretum pro Armenis: DS 1316. 
[62] Trienti Zsinat, 5. sessio: Decretum de peccato originali 5: DS 1515. 
[63] Vö. 2Kor 5,17. 
[64] Vö. Gal 4,5–7. 
[65] 2Pt 1,4. 
[66] Vö. 1Kor 6,15; 12,27. 
[67] Vö. Róm 8,17. 
[68] Vö. 1Kor 6,19. 
[69] Vö. 1Kor 6,19. 
[70] Vö. 2Kor 5,15. 
[71] Vö. Ef 5,21; 1Kor 16,15–16. 
[72] Vö. Jn 13,12–15. 
[73] Vö. Zsid 13,17. 
[74] Vö. 1Tesz 5,12–13. 
[75] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 37; CIC 208–223; CCEO 675, 2. § 
[76] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11. 
[77] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 7, 23. 
[78] II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio határozat, 3. 
[79] II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio határozat, 22. 
[80] Vö. Róm 8,29. 
[81] Vö. Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramentis in genere, 9: DS 1609; uaz. Canones de sacramento Baptismi, 6. kánon: DS 1619. 
[82] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11. 
[83] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 10. 
[84] Szent Ágoston: Epistula 98, 5: CSEL 34, 527 (PL 33, 362) 
[85] Vö. Ef 1,13–14; 2Kor 1,21–22. 
[86] Szent Ireneusz: Demonstratio predicationis apostolicae 3: SC 62,32. 
[87] Római kánon. Missale Romanum, 1970, 454. 
[88] Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramentis in genere, 9: DS 1609; uaz. Canones de sacramento Baptismi, 11. kánon: DS 1624. 
[89] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 16.