A bérmálás szentsége megerősíti a keresztséget, és támogat abban, hogy az Egyház felnőtt tagjává váljunk. Ezért általában a felnőttkor küszöbén nyújtja az Egyház. A felnőtté válás egyik fontos feladata a felelősségvállalás megtanulása: már nem mindent szüleinktől várunk, hanem saját lábunkra állunk, sőt magunk is gondot viselünk másokra. Isten Lelke erre hív és ebben erősít meg a bérmálás szentsége által. A megbérmált immár nem csupán passzív „fogyasztó” a közösségben, hanem maga is tevékenyen részt vesz annak építésében, és kifelé is képviseli egyházát, tanúságot tesz hitéről.
A Katolikus Egyházban a bérmálás alkalom a püspökkel való találkozásra, aki ilyenkor személyesen látogatja meg a plébániákat és szolgáltatja ki a szentséget.
Bérmálási felkészítés célja, hogy a fiatalok szellemi szintjüknek megfelelően ismerjék hitüket, és életvitelüket az evangélium szerint alakítsák.
Bérmaszülőt szoktak felkérni a bérmálkozó mellé, ő lesz segítője a felnőtt keresztény életben, ezért szükséges, hogy maga is hitét élő felnőtt legyen (16 évet betöltött, megkersztelt, megbérmált, az Eucharisztiát már magához vett, egyházilag is rendezett családi életet élő).
BÉRMÁLÁS SZENTSÉGE – KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA
1285 A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a „keresztény beavatás szentségeinek” együttesét, melynek egységét őrizni kell. Meg kell tehát magyarázni a híveknek, hogy a bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. [90] A keresztények ugyanis „a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet”. [91]
I. A bérmálás az üdvösség rendjében
1286 Az Ószövetségben a próféták hirdették, hogy az Úr Lelke meg fog nyugodni a várt Messiáson [92] üdvözítői küldetése miatt. [93] A Szentlélek leszállása Jézusra, amikor Őt János megkeresztelte, jel volt arra, hogy Ő az, aki eljövendő volt, Ő a Messiás, az Isten Fia. [94] Jézus a Szentlélektől fogantatott; egész élete és egész küldetése teljes közösségben volt a Szentlélekkel, akit az Atya Neki „nem mértékkel ad” (Jn 3,34).
1287 A Léleknek ez a teljessége azonban nem maradt egyedül a Messiásé, hanem közölni kellett az egész messiási néppel. [95] Krisztus ismételten megígérte a Lélek e kiáradását, [96] és az ígéretet először húsvét napján, [97] majd még ragyogóbban pünkösdkor teljesítette. [98] A Szentlélektől eltelve kezdik az Apostolok hirdetni „Isten nagy tetteit” (ApCsel 2,11); és Péter elmagyarázza, hogy a Léleknek ez a kiáradása a messiási idők jele. [99] Akik akkor hittek az Apostolok prédikációjának és megkeresztelkedtek, elnyerték a Szentlélek ajándékát. [100]
1288 „Ettől az időtől kezdve az Apostolok Krisztus akarata szerint az újonnan megkeresztelteknek kézrátétellel közvetítették a Lélek ajándékát, mely beteljesíti a keresztség kegyelmét.” [101] Ebből következett, hogy a Zsidókhoz írt levélben az első keresztény oktatás elemei között megemlítik a keresztségről és a kézrátételről szóló tanítást. [102] Ezt a kézrátételt a katolikus hagyományban joggal tekintették a bérmálás szentsége kezdetének, mely bizonyos módon folytonossá teszi az Egyházban a pünkösd kegyelmét.” [103]
1289 Hogy a Szentlélek ajándékát még jobban kifejezzék, a kézrátételhez nagyon korán kapcsolták a krizmával, a jó illatú olajjal való megkenést. E megkenés megvilágítja a „krisztusi” elnevezést, ami „fölkentet” jelent, és eredetét magától Krisztustól veszi: „Isten kente fel Őt Szentlélekkel” (ApCsel 10,38). A megkenés e rítusa mind a mai napig él Keleten és Nyugaton egyaránt. Ezért nevezik ezt a szentséget Keleten krizmációnak, `krizmával történő fölkenésnek’ vagy müronnak, `krizmának’. Nyugaton a confirmatio elnevezés arra utal, hogy ez a szentség egyidejűleg megszilárdítja a keresztséget és megerősíti a keresztségi kegyelmet.
KÉT HAGYOMÁNY: KELET ÉS NYUGAT
1290 Az első századokban a bérmálás a keresztséggel együtt általában egyetlen szertartás volt, Szent Ciprián kifejezése szerint „kettős szentség”. [104] A gyermekkeresztség gyakorivá válása, éspedig a húsvéton kívül is egész éven át, valamint a plébániák sokasodása egyéb okok mellett lehetetlenné tette, hogy a püspök minden keresztségi szertartásnál jelen legyen. Mivel azonban a keresztség beteljesedését a püspöknek akarták fönntartani, Nyugaton szokásba jött, hogy a két szentség kiszolgáltatását időben elválasztották egymástól. Keleten a két szentséget együtt tartották; a keresztelő pap bérmál. De a bérmálást csak a püspök által megszentelt müronnal lehet végezni. [105]
1291 Egy Róma városában honos szokás — a keresztséget követő kétszeri megkenés a szent krizmával — elősegítette a nyugati gyakorlat kialakulását. Az első megkenést a pap végezte, aki a keresztségi fürdőből távozó újonnan megkereszteltet azonnal megkente, majd másodszor a püspök kente meg a homlokán. [106] A pap által végzett, krizmával való első megkenés a keresztelés szertartásának része maradt; azt jelenti, hogy a megkeresztelt részesedik Krisztus főpapi, prófétai, királyi hivatalában. Ha a keresztséget felnőttnek szolgáltatják ki, akkor csak egy keresztség utáni megkenés van: a bérmálásé.
1292 A keleti egyházak gyakorlata inkább a keresztény beavatás egységét emeli ki. A latin Egyház gyakorlata viszont szemlélteti az új keresztény közösségét a püspökével mint olyannal, aki egyháza egységét, katolicitását és apostoliságát őrzi, és ezáltal biztosítja az összetartozást Krisztus Egyházának apostoli eredetével.
II. A bérmálás szertartása és jelei
1293 E szentség szertartásában figyelmet érdemel a megkenés jele, és az, amit a megkenés jelez és kifejez: a lelki pecsét.
A megkenésnek az ókori és a szentírási szimbolikában gazdag jelentése van: az olaj a túláradó bőség [107] és az öröm [108] jele; megtisztít (fürdő előtti és utáni megkenés) és rugalmassá tesz (az atléták és birkózók megkenése); a gyógyulás jele, mert enyhíti a zúzódások és sebek fájdalmát;[109] széppé, egészségessé és erőtől duzzadóvá tesz.
1294 Az olajjal való megkenés mindezen jelentései megismétlődnek a szentségi életben. A keresztség előtti megkenés a katekumenok olajával megtisztítást és megerősítést jelent; a betegek megkenése gyógyulás és megerősítés. A szent krizmával való megkenés a keresztség után, a bérmáláskor és a papszenteléskor az Istennek szenteltség jele. A bérmálás által a keresztények, vagyis a „fölkentek” fokozottan részesednek Jézus Krisztus küldetésében és a Szentlélek teljességében — ami Krisztust eltöltötte –, hogy egész életük Krisztus jó illatát [110] árassza.
1295 E megkenés által a bérmálkozó megkapja a „jegyet”, a Szentlélek pecsétjét. A pecsét (a mindennapi gyakorlatban) a személy szimbóluma, [111] tekintélyének, [112] tulajdonjogának [113] jele egy tárgyon — így jelölték meg az ókorban a katonákat a vezéreik és a rabszolgákat uraik pecsétjével –; érvényessé tesz egy jogi aktust [114] vagy egy dokumentumot, [115] és bizonyos körülmények között titkosítja azt. [116]
1296 Maga Jézus kijelenti, hogy Ő meg van jelölve Atyja pecsétjével. [117] A keresztény is meg van jelölve egy pecséttel: „Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket.” (2Kor 1,21–22) [118] A Szentlélek e pecsétje azt jelenti, hogy az ember egészen Krisztushoz tartozik, végleg az Ő szolgálatába van állítva, de azt is jelenti, hogy ígéretet kapott az isteni oltalomra a végső idők nagy megpróbáltatásában. [119]
A BÉRMÁLÁS KISZOLGÁLTATÁSA
1297 Egy fontos cselekmény, mely megelőzi a bérmálás szertartását, mégis hozzátartozik, a krizmaszentelés. Nagycsütörtökön konszekrálja a püspök a krizma-misében az egész egyházmegye számára szükséges krizmát. Egyes keleti egyházakban a krizmaszentelés a pátriárkának van fönntartva:
Az antiochiai liturgia így fejezi ki a szent krizma (görögül müron) konszekrálásának epiklézisét: „[Atyánk, (…) küldd el a Szentlelket] ránk és erre az előttünk lévő olajra, és szenteld meg, hogy azok számára, akiket vele megkennek és megjelölnek, szent müron, papi müron, királyi kenet legyen, ragyogó öltözet, az üdvösség köntöse, az élet őrzője, lelki ajándék, a lelkek és testek életszentsége, a szív vigassága, örök kedvesség, fogyhatatlan öröm, sértetlen pecsét, a hit pajzsa és félelmetes sisakja a gonosz ellenség minden művével szemben.” [120]
1298 Amikor a bérmálást a keresztségtől elkülönítetten szolgáltatják ki, mint a római szertartásban általában, a szentség liturgiája azzal kezdődik, hogy a bérmálkozó megújítja a keresztségi ígéreteket és hitvallást tesz. Így válik nyilvánvalóvá, hogy a bérmálás a keresztséghez kapcsolódik. [121]Amikor felnőttet keresztelnek, az közvetlenül a keresztség után részesül a bérmálásban és az Eucharisztiában. [122]
1299 A római szertartásban a püspök kitárja karjait az összes bérmálandó fölé — e gesztus az apostoli idők óta a Lélek ajándékozásának jele. Közben kéri a püspök a Szentlélek kiáradását:
„Mindenható Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja, ki e szolgáidat vízből és Szentlélekből új élettel ajándékoztad meg, megszabadítván őket a bűntől, Urunk, küldd le reájuk a Vigasztaló Szent Lelket; add nekik a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, a tudomány és a jámborság lelkét; töltsd be őket félelmed lelkével. Krisztus, a mi Urunk által.” [123]
1300 Ezután következik a szentség lényeges mozzanata. A latin szertartásban „a bérmálás szentségének kiszolgáltatása a homlokon való megkenéssel kézrátétel közben és e szavakkal történik: »Accipe signaculum doni Spiritus Sancti«, vagyis: »Vedd a Szentlélek ajándékának jelét«”. [124] A bizánci szertartású Keleti Egyházakban a Szentlélek-hívó imádság után müronnal kenik meg a fontosabb testrészeket: homlok, szemek, orr, fülek, ajkak, mell, hát, kezek, lábak. És minden megkenésnél elmondják a formulát: „Szfragisz dóreász Pneumatosz Hagiou. A Szentlélek ajándékának pecsétje.” [125]
1301 A békecsók, mely zárja a szentség szertartását, a püspökkel és a többi hívővel való egyházi közösséget jelzi és nyilvánítja ki. [126]
III. A bérmálás hatásai
1302 A szertartásból nyilvánvaló, hogy a bérmálás szentségének hatása a Szentlélek sajátos kiáradása, amint az egykor, pünkösd napján az Apostolokkal történt.
1303 Ezért a bérmálás növeli és elmélyíti a keresztségi kegyelmet:
- mélyebben meggyökereztet bennünket az istengyermekségben, melyben azt mondhatjuk: „Abba, Atya” (Róm 8,15);
- erősebben egyesít bennünket Krisztussal;
- gyarapítja bennünk a Szentlélek ajándékait;
- tökéletesebben kapcsol az Egyházhoz; [127]
- nekünk ajándékozza a Szentlélek sajátos erejét, hogy Krisztus igaz tanúiként szóval és cselekedettel terjesszük és védelmezzük a hitet, Krisztus nevét bátran valljuk meg és ne szégyenkezzünk a Kereszt előtt. [128]
„Emlékezzél arra, hogy lelki pecsétet kaptál: a bölcsesség és az értelem Lelkét, a tanács és az erősség Lelkét, a tudás és a jámborság Lelkét, a szent félelem Lelkét, és őrizd meg, amit kaptál! Megpecsételt téged az Atyaisten, megerősített téged az Úr Krisztus, és a zálogul adta a Lelket a szívedbe.” [129]
1304 A bérmálást, a keresztséghez hasonlóan, melynek beteljesedése, csak egyszer szolgáltatják ki. A bérmálás ugyanis a lélekbe eltörölhetetlen lelki jegyet (karaktert) nyom, [130] ami annak a jele, hogy Jézus Krisztus egy keresztényt Lelkének pecsétjével megjelölt, és fölülről származó erőbe öltöztette, hogy az Ő tanúja legyen. [131]
1305 Ez a „karakter” tökéletesíti a hívők keresztségben kapott általános papságát. A megbérmált „megkapja a hatalmat, hogy a Krisztusba vetett hitet nyilvánosan mintegy hivatalból (quasi ex officio) szavakkal megvallja”. [132]
IV. Ki veheti föl ezt a szentséget?
1306 Minden megkeresztelt ember, aki még nincs megbérmálva, bérmálkozhat és meg is kell bérmálkoznia. [133] Mivel a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia egységet alkot, „a hívők (…) kötelesek ezt a szentséget megfelelő időben fölvenni”, [134] mert a bérmálás és az Eucharisztia nélkül a keresztség szentsége ugyan érvényes és hatékony, de a keresztény beavatás befejezetlen marad.
1307 A latin szokás évszázadok óta az „aetas discretionist”, az `értelem használatának’ korát jelöli meg alsó korhatárul a bérmálás fölvételéhez. Halálveszélyben azonban a gyermekeket is meg kell bérmálni, akkor is, ha még nem jutottak el értelmük használatára. [135]
1308 Ha a bérmálást olykor a „keresztény nagykorúság szentségének” nevezik is, a hitbeli felnőttséget nem szabad azonosítani a természetes felnőttkorral. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a keresztségi kegyelem ingyenes és érdemeket megelőző kiválasztás kegyelme, mely nem igényli a „jóváhagyást” ahhoz, hogy hatékony legyen. Szent Tamás emlékeztet erre:
„A testi életkor nem mérvadó a lélek számára; ezért az ember már gyermekkorban elérheti a lelki tökéletességet, melyről a Bölcsesség könyve beszél: »A tisztes öregség nem a hosszú élet, és nem az évek számával mérik« (4,8). Ebből következik, hogy sokan gyermekkorukban küzdöttek bátran a vértanúságig a Szentlélektől kapott erővel Krisztusért.” [136]
1309 Ezért a bérmálási előkészítésnek arra kell irányulnia, hogy a keresztényt Krisztussal szorosabb egységre, a Szentlélekkel — működésével, ajándékaival és irányításával — elevenebb kapcsolatra vezesse, hogy ezáltal a keresztény élet apostoli kötelezettségeit jobban vállalhassa. Ezért a bérmálási oktatásnak arra kell törekednie, hogy fölébressze a Jézus Krisztus Egyházához tartozás érzékét, mind az egyetemes Egyház, mind a plébániai közösség vonatkozásában. Ez utóbbinak különös felelőssége van a bérmálkozók fölkészítéséért. [137]
1310 A bérmálás fölvételéhez szükséges a kegyelem állapota. A gyónáshoz kell folyamodni, hogy a Szentlélek ajándékának fogadására a lélek megtisztuljon. Ezenkívül buzgó imádsággal kell készülni arra, hogy a Szentlélek erejét és kegyelmeit belső készséggel fogadják. [138]
1311 A bérmáláshoz — miként a keresztséghez is — a jelölteknek bérmaapától vagy bérmaanyától kell lelki segítséget kérniük. E két szentség egységének hangsúlyozására ajánlott, hogy a keresztszülő legyen a bérmaszülő is. [139]
V. A bérmálás kiszolgáltatója
1312 A bérmálás eredeti kiszolgáltatója a püspök. [140]
Keleten rendszerint a keresztelő pap az, aki rögtön, ugyanabban a szertartásban elvégzi a bérmálást. Ám ezt a pátriárka vagy püspök által megáldott szent krizmával teszi, és ez kifejezi az Egyház apostoli egységét, melynek kötelékeit a bérmálás szentsége megerősíti. Ugyanez történik a latin Egyházban felnőttek keresztelésekor, vagy amikor az Egyház teljes közösségébe visszafogadnak egy más keresztény közösségben megkereszteltet, aki még nincs érvényesen megbérmálva. [141]
1313 A latin szertartásban a bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök. [142] Jóllehet, ha szükséges, a püspök fölhatalmazást adhat papoknak bérmálásra, [143] neki magának kell bérmálnia, hogy feledésbe ne menjen, hogy éppen ennek érdekében vált ketté időben a bérmálás és a keresztelés. A püspökök az apostolok utódai, ők kapták meg az egyházi rend szentségének teljességét. Amikor ők bérmálnak, az jól kifejezi, hogy e szentség hatására a megbérmáltak szorosabban kötődnek az Egyház apostoli eredetéhez és azon küldetéséhez, hogy tanúskodjék Krisztusról.
1314 Ha egy keresztény halálveszélyben van, bármely pap megbérmálhatja. [144] Az Egyház ugyanis nem akarja, hogy egyetlen gyermeke, még a legkisebb is úgy távozzon ebből a világból, hogy a Szentlélek által a krisztusi nagykorúság ajándékával nem válik teljessé.
Összefoglalás
1315 „Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy kapják meg a Szentlelket. Mert még egyikükre sem szállt le, hanem csak meg voltak keresztelve Urunk Jézus nevében. Akkor rájuk tették kezüket, és megkapták a Szentlelket.” (ApCsel 8,14–17)
1316 A bérmálás tökéletesíti a keresztségi kegyelmet; szentség, melyet a Szentlélek azért ajándékoz, hogy mélyebben meggyökereztessen az istengyermekségben, erősebben beletestesítsen Krisztusba, erősebb kötelékkel kössön az Egyházhoz, szorosabban fűzzön az Egyház küldetéséhez, s támogasson abban, hogy a keresztény hitről tanúságot tegyünk szóval, melyet tettek követnek.
1317 A bérmálás — mint a keresztség is — a keresztény ember lelkébe lelki pecsétet, eltörölhetetlen jegyet nyom; emiatt az életben csak egyszer vehető fel.
1318 Keleten e szentséget közvetlenül a keresztség után szolgáltatják ki, és követi az Eucharisztiában való részesedés; ez a hagyomány a keresztény beavatás három szentségének egységét emeli ki. A latin egyházban e szentséget akkor szolgáltatják ki, amikor a bérmálandó eléri az értelem használatának korát, s kiszolgáltatása általában a püspöknek van fönntartva, annak jelzésére, hogy ez a szentség megerősíti az egyházi köteléket.
1319 A bérmálandónak, aki elérte az értelem használatának korát, meg kell vallania a hitet, a kegyelem állapotában kell lennie, akarnia kell a szentség fölvételét, és késznek kell lennie arra, hogy vállalja Krisztus tanítványának és tanújának feladatát az egyházi közösségben és a földi dolgok közepette.
1320 A bérmálás szertartásának lényege a szent krizmával való megkenés a megkeresztelt ember homlokán (Keleten más testrészein is), kézrátétel és e szavak kíséretében: „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét” (a római szertartásban); „a Szentlélek ajándékának pecsétje” (a bizánci szertartásban).
1321 Amikor a bérmálás a keresztségtől függetlenül történik, e két szentség összetartozását többek között a keresztségi ígéretek megújítása is kifejezi. A szentmisében történő bérmálás a keresztény beavatás szentségeinek egységét emeli ki.
Jegyzetek:
[90] Vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 1 (1973) 16.
[91] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11; vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 2 (1973) 16.
[92] Vö. Iz 11,2.
[93] Vö. Lk 4,16–22; Iz 61,1.
[94] Vö. Mt 3,13–17; Jn 1,33–34.
[95] Vö. Ez 36,25–27; Jo 3,1–2.
[96] Vö. Lk 12,12; Jn 3,5–8; 7,37–39; 16,7–15; ApCsel 1,8.
[97] Vö. Jn 20,22.
[98] Vö. ApCsel 2,1–4.
[99] Vö. ApCsel 2,17–18.
[100] Vö. ApCsel 2,38.
[101] Vö. ApCsel 8,15–17; 19,5–6.
[102] Vö. Zsid 6,2.
[103] VI. Pál pápa: Divinae consortium naturae apostoli konstitúció: AAS 63 (1971), 659.
[104] Karthagói Szent Ciprián: Epistula 73, 21: CSEL 3/2, 795 (PL 3, 1169).
[105] Vö. CCEO 695, 1. §; 969, 1. §
[106] Vö. Római Szent Hippolütosz: Traditio apostolica 21. Kiad. B. Botte (Münster, in W. 1989) 50, 52.
[107] Vö. MTörv 11,14.
[108] Vö. Zsolt 23,5; 104,15
[109] Vö. Iz 1,6; Lk 10,34.
[110] Vö. 2Kor 2,15.
[111] Vö. Ter 38,18; Én 8,6.
[112] Vö. Ter 41,42.
[113] Vö. MTörv 32,34.
[114] Vö. 1Kir 21,8.
[115] Vö. Jer 32,10.
[116] Vö. Iz 29,11.
[117] Vö. Jn 6,27.
[118] Vö. Ef 1,13; 4,30.
[119] Vö. Jel 7,2–3; 9,4; Ez 9,4–6.
[120] Pontificale iuxta Ritum Eccclesiae Syroroum Occidentalium id est Antiochiae, Pars I, Versio latina (1941) 36–37.
[121] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 71.
[122] Vö. CIC 866.
[123] Ordo confirmationis, 25 (1973) 26.
[124] VI. Pál pápa: Divinae consortium naturae apostoli konstitúció, AAS 63 (1971), 657.
[125] Rituale per le Chiese orientali di rito bizantino in lingua graeca, Pars 1. (1954) 36.
[126] Vö. Szent Hippolütosz: Traditio apostolica 21. Kiad. B. Botte (Münster, in W. 1989) 54.
[127] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.
[128] Vö. Firenzei Zsinat: Decretum pro Armenis: DS 1319; II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11, 12.
[129] Szent Ambrus: De mysteriis 7, 42: CSEL 73, 106 (PL 16, 402–403).
[130] Vö. Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramentis in genere: 1: DS 1609.
[131] Vö. Lk 24,48–49.
[132] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 72, 5 ad 2.
[133] Vö. CIC 889, 1. §
[134] CIC 890.
[135] CIC 891; 883, 3.
[136] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 72, 8 ad 2.
[137] Vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 1 (1973) 16.
[138] Vö. ApCsel 1,14.
[139] Ordo confirmationis. Praenotanda 5–6 (1973) 17; vö. CIC 893, 1–2. §
[140] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 26.
[141] Vö. CIC 883, 2. §
[142] Vö. CIC 882.
[143] Vö. CIC 884, 2. §
[144] Vö. CIC 883, 3. §